top of page
Szerző képeSthapatya Veda

A rezgés terápia - vagyis élet

Frissítve: 2021. máj. 20.

A keleti tudomány és Nikola Tesla után ezt az állítást Dr. Royal Raymond Rife be is bizonyította


Rife felfedezte, hogy a betegségek az elektromágneses lenyomatok alapján, frekvenciákon keresztül gyógyíthatóak.

Létrehozta az első mikrodisszektorokat, mikromanipulátorokat és ultraibolya szuperpozíciós mikroszkópokat. Rife-et a Heidelbergi Egyetem orvosi díszdoktori címmel tüntette ki. Az általa kifejlesztett univerzális mikroszkóppal elsőként látott élő vírust természetes színében. Számtalan kudarc után Rife végül izolált és azonosított egy rákvírust, amelyről úgy gondolta, hogy ő a rák fő oka. Bevezette az úgynevezett BX vírust 400 laboratóriumi állatba, létrehozott 400 daganatot és ismét megszüntette azokat. Hasonlóképpen számos más betegséget is létrehozott és meggyógyított.


Évtizedekig Rife speciális mikroszkópjával megvizsgálta az egyes betegségekre jellemző kórokozókat. Megállapította, hogy mindegyik kórokozó a maga frekvencia-mintájában ingadozik. Ezután a kórokozókat csak rájuk romboló rezonanciának tette ki, amelyet saját összetéveszthetetlen rezgésmintájukból vezetett le.

Ahogy a borospoharat megtörő rezonancia frekvencia csak azt a típusú üveget képes megtörni, a frekvenciák csak pontosan ugyanazzal a rezgésmintával rendelkező kórokozókat pusztítják el. A Rife-terápia mellékhatásait ezért főként a kórokozók megölése okozza (pl. Herxheimer-reakció bakteriális endotoxinokkal).

Enderlein és Béchamp ismerete nélkül Rife felfedezte és leírta a pleomorfizmus jelenségét is. Rife szerint a kórokozók egy olyan őscsírából fejlődnek ki, amely normális esetben szimbiózisban él, a fizikai környezettől függően. A kutató, Gaston Naessens megerősítette Rife számos felfedezését.


Ha meg akarjuk ismerni és érteni az Univerzum titkait, rezgésekben és frekvenciákban kell gondolkodnunk - Nikola Tesla és a Pranava Véda

Az egész Univerzum rezonál, rezeg. Minden részecskének megvannak a maga jellegzetes rezgései, beleértve a Naprendszer és bolygói, a Föld, az összes élőlény, az emberi test, az egyes szervek és szervrendszerek, valamint a szövetek és sejtek rezgéseit.

Egy testben vagy térben bekövetkező változás összefügg a test vagy a tér minden szintjével (strukturális, biokémiai, energetikai, információs), ami azt eredményezi, hogy az információs szintű beavatkozások más szinteken is változásokat váltanak ki. Kölcsönreagálnak.

Egy test, vagy egy bezárt tér sajátos rendszerrel létezik, ahogy kapcsolatban és egységben is létezik a külső világgal. A belső mindig tükrözi a külsőt, ugyanazok a részecskék vannak bent és kint is, nagyban és kicsiben is.


A szó és az értelme

Létezik kevés dolog, amire nincsen szavunk. Nekünk, Magyaroknak. Még úgy is, hogy ősi nyelv vagyunk. De valamilyen nyelven mindenre létezik szó. Olyan szó pedig, aminek nincsen értelme, nem létezik. Kivéve az értelmetlen szavakat. :-)

Ha azt mondom "elefánt", akkor ott van az elefánt is valahol. Ha találunk egy elefántot, elnevezzük elefántnak. A szó értelem nélkül tehát nem létezik, mint ahogy minden értelmezhetőre van egy szó.


A szó a hang, míg a fény annak értelme

Az elefánt látható, azaz fény minőségű, míg a szó hallható, azaz hang minőségű.

Amit ezzel érthetővé szeretnék tenni csupán az, hogy a hang mindig fény is és fordított esetben: a fény mindig hang is. A láthatónak mindig van hangja és a hallhatónak képe. A zenében ez a kottára mutat, ami láthatóvá teszi a hangokat.

Fordított esetben, amikor a zene szól, képeket idéz a hallgatóban. Az érintés/tapintás és az ízlelés a fény minőségét, azaz a látható tapintását, vagy ízlelését teszi lehetővé, amiknek van hangjuk, mivel rezegnek. A szaglás képes képeket és hangokat is egyaránt idézni. A tapintás lehet még esetleg érzékeny a hangra, de amúgy csak a fülünk adatott hangokat észlelni és feldolgozásra továbbítani a testünknek.

A finom szintű szó tehát alkotja az anyagot. A gondolat ennél finomabb szinten alkotja a szót. Az érzés egy még ennél is finomabb szinten alkotja a gondolatot. Továbbá bioinformációs rendszerek alkotják az érzéseket, míg ezeket az információs szinteket ősi tudománnyal, hagyományokkal, szakrális építményektől kezdve a gyógyászaton át - mint a Homeopátia is, vagy épp Tesla féle gépekkel -, rendezik, gyógyítják.

A bioinformatikai beavatkozások lehetővé tették olyan terápiás korrekciók gyakorlásait, amelyek eredményként serkentik vagy meggyógyítják a test saját alapvető és öngyógyítő funkcióit. A Tesla féle gépek célzottan, fegyverként használják a rezgéshullámokat a betegségekre összpontosítva, mint a baktérium, vagy a vírus, stb. Nagyon sokféle gyógyászatot lehetne felsorolni ilyen szinten gyógyító képességekkel, ami a Sthapatya Veda létrejöttét is elsődlegesen jellemzi. A Sthapatya Veda - Vastu - tudománya viszont nem annyira keresi a sok probléma részletes megoldását, hanem mélyebbről szemléli a rendet, illetve a problémák kialakulásuk okát, azaz a miliőt.


A Tér terápia is lehet

A hang és a fény terjedéséhez időre és térre van szüksége. A térben ezek tehát maguktól jelen vannak. Így szól a teremtés és nincs benne semmi hiba. :-)

Egy kagylóban könnyen lehet észlelni a hang jelenlétét, de egy házban már nem annyira egyszerűen. Pedig ott van: zeng, zúg, búg, ráadásul mindenhol máshogy.

Mint a kagyló is, mely a méretétől, formájától és a külvilágtól is függően zúg, búg, vagy sistereg...

Az épület tehát egy lefagyasztott zene a rezgései által, mely rezgések folyamatosak, állandóak. A falak a nyílászárókkal együtt erősítik és formázzák a hangszert.

Azt a hangszert, ami a legnagyobb védelmünknek kell, hogy legyen, ami a Földön lehet: az Otthon.


Az Otthon véd és gyógyít

Elvileg az ember élete az Otthona és a természet között zajlott minden nap, egész életében. Ha utazott, akkor is házban, vagy Otthonban tért nyugovóra. Az ember az életének az egyharmadát alvással az ágyában tölti, Otthon.

Pihen, regenerálódik és tankol.

Erre a tényre való tekintettel régen és a mai napig is sok kultúrában az Otthon egyenlő Istennel. Pont a védelme miatt, amit semmilyen más tárgy, vagy élőlény nem adhatna meg helyette.

Nem csak az ismert elemek elől, mint tűz, víz, szél, föld véd, hanem a hang, fény, idő és tér szeszélyei elől is védelmet nyújt. Utóbbiak mélyebb szinten érezhetőek és ugyanúgy vannak negatív hatásuk, mint az első négynek, melyek főleg az anyagban észlelhetőek.

Őseink ennek tudatában és erre való tisztelettel építkeztek, amik által épületeik generációkon át védelmet nyújthattak családjaiknak.

Olyan hangszert alkottak, ami egy úgymond 'lúgos' miliőt hozott létre, amiben sok jó gyümölcs csírázhatott és semmilyen káros élősködő nem tudott talajt fogni.

Olyan információk áramlását tették lehetővé az épületekben és körülöttük, amik az élet összes fontos terét pozitívan befolyásolták, amik által az egészség és a boldogság erőfeszítésmentes tapasztalattá vált.

Ehhez nem mást, mint a Tér tudományát használták, ami minden lénynek és tárgynak az eredeti Otthona és egyben összetevője is.


Ahogy a teret programozzák, úgy terapizál

A programozás a matematika által valósul meg, ami a struktúrát, a geometriát és az arányokat is tartalmazza. Mélyen írja a programot, hogy a mag, amiből majd a gyümölcs lesz, erős és egészséges legyen. A kész épület ezt a miliőt megtartja a programozott koráig és gondoskodik a mag útjának a védelméről, míg az gyümölccsé nem alakul. Egy épület kora könnyen akár 1000+ év is lehet, mely sok generációnak támogatást hozhat.

Addig rezeg úgy, ahogy programozva lett. Fenntartja azt az egészséges és éltető rezgést, ami által egy élőlény, mint az ember is, egészséges és boldog tud lenni, illetve meg tud gyógyulni, ha a gyógyító rezgésektől eltávolodott akár testileg, vagy lelkileg. Ez a kettő amúgy sem külön jelenség.

Mennyi mindent meg lehet egy ilyen Otthon által kerülni? Anyagi, vagy szellemi értékeket egyaránt tekintve nem kevés stresszt. A stressz egy mély miliőn hat, ami elsavasít és idővel beteggé tesz.

Nagyon érdekes, hogy egy épületnek a közepe akkor a legjobb, ha üres és csak a teret jeleníti meg - templomok pl. -, mivel ez a tüdeje a Térnek, mint ahogy nekünk is középtájon található - ha beleguggolunk egy kockába (vaastu purusha mandala). :-)


A tüdő felelős testünk lúg és sav háztartásáért

Az ősi EGY Véda, a Pranava Veda magában hordozza a 'prana' szót, ami a 'lélegzés'-t jelenti. Ha gyorsan vesszük a levegőt - sport, stressz, félelem, stb. -, akkor a testünk savasodik, míg ha lassan vesszük a levegőt, a testünk lúgosodik. A tüdő a legfontosabb szervünk ennek az egyensúlynak a fenntartásáért és a legtöbb teret is képviseli az emberi testben. Ennek a térnek erős kapcsolata van az embernek a saját 'ős'-rezgésével, amit fel is erősít térfogata által, ami aztán a legmélyebbről fakadó érzelmeket a szívvel együtt megvalósítja. Ezért is ennyire mély és automatikus a légzés, a szívdobbanás és a szerelem. :-)


A szerelem beépítve Otthonunkba

A Vastu és Vaastu tudománya pontosan elmagyarázza, hogyan, hová és mikor kerül bele az anyagba, azaz egy épületbe a 'szer' elem. Szerelem. Addig a szer etet, de még nem elem.

Szerelem nélkül tiszta Szeretet van, amit egy Templom képvisel. A Templomban nincsen benne a Szerelem. Ott nincsenek még az érzések, ott Szeretet van és Mindenség. Tiszta tudat.

Amikor egy Templomot programozunk, a programozási palettán még nem szerepelnek az érzelmek, azaz matematikailag még nem léteznek. Az érzelmek a lakóházba kerülnek bele matematikailag és strukturálisan is. Úgy, ahogy a tiszta tudatból Ember lett, olyan lény, aki érez.

Az érzelmek tehát maguktól alkalmazkodnak az éltető rezgésekhez, amiket az Otthon kínál. Onnantól a gondolatok és a tettek is más minőséget kapnak, ami nem utolsó sorban mindenkinek jó, tekintettel a közösségekre is, ahol a stresszmentes gondolkodás és érzelmek előnyösen jöhetnek manapság.

A stressz egy 'természetes' program már napjainkban, melyet kisebb-nagyobb erőmegfeszítéssel sokmindennel lehet ellensúlyozni, de miért nem egyszerűen egy Térrel, mely az Otthonunk, iskolánk, gyógyközpontunk, vagy egyéb terünk?

A 'kórház' nem egy olyan szó, amit érdemes megteremteni, ezért 'gyógyközpont' inkább. :-)


A szavak hangbeli formák, míg jelentésük térbeli formák. Érdemesebb a finomszinten irányítani, fenntartani vagy gyógyítani, mint az anyagi szinten. A teremtés folyamata is ez az irány - belülről kifelé.

Utána lesz 'bent, mint kint'. A belső Tér ugyanazt a lehetőséget tartalmazza, amit a külső Tér, illetve a kettő egymás másolata.

Ennek ismeretében egy Tér megvéd, miközben végtelen lehetőségeket is kínál...

Hát nem Isteni???

:-)

228 megtekintés

Comments


Commenting has been turned off.
bottom of page